2015. február 8., vasárnap

Első gondolatok

Esküvői dekoráció. A blogom és a bejegyzéseim fő témája. Első bejegyzésként nem is a szakmáról írnék, mert arra lesz még alkalom. Magamról talán kevesebbet fogok, így inkább ezzel kezdeném.
Több éve vagyok már a szakmában, ami alatt nagyon megváltozott a megrendelő és a szolgáltató viszonya és a kettő kommunikációjának formája. Hogy jó, vagy rossz irányba, arról biztosan sokaknak van véleménye, de ezen téma kifejtésével nem állnék be a sorba. Továbbra is maradok maradok a munkámnak és a megrendeléseimnek.
Közel 10 éve találkoztam az esküvői dekoráció világával. Egy barátnőm édesanyja már befutott dekoratőrként meghívott egyik munkájára. Aznap dőlt el, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Néhány évig együtt dolgoztunk, majd a távolság miatt úgy döntöttem, hogy szeretnék a saját lábamra állni.
Ezek voltak az első lépéseim...azóta sok-sok esküvő dekorálását tudhatom a hátam mögött.
Ezért döntöttem úgy, hogy régebbi esküvőimről megemlékezve és persze első sorban az újakról írni fogok  majd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése